Ismét kiváló tanárok és edzők kapták meg a MOL Tehetséggondozásért díjakat. Ismerkedjen meg 2012. évi díjazottainkkal, nézze meg a munkásságukat bemutató kisfilmeket!

 

 

 

 

MOL Tehetséggondozásért Díj, művészet-tudomány

 

 

Durányik László karnagy, Kecskemét

1995 óta tanít a kecskeméti Kodály Iskolában, ahol megalapította és jelenleg is vezeti a Miraculum gyermekkart, az Aurin leánykart és a már leérettségizett lányokból megalakult Aurin nőikart. Tanítványaival az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenyről, fesztiválról tértek haza győzelmekkel, díjakkal. 2006-ban a leánykar olimpiai bajnok lett a Kínában megrendezett kórusolimpián. Feladatuknak tekintik a magyar kultúra hagyományainak ápolását és olyan fiatalok nevelését, akik elkötelezettek a kóruséneklés iránt.

 

 

 

 

Endrész Gyöngyi kémiatanár, Miskolc

28 éve tanít a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, idén érettségizteti osztályfőnökként a hatodik osztályát. Számos diákja jutottak be az OKTV és a rangos Irinyi kémiaverseny döntőjébe, utóbbiban öt alkalommal első helyezést értek el. Eddig négy tanítványa vett részt a Nemzetközi Kémia Diákolimpián. Szigorú és következetes tanár, ugyanakkor jól ért a kamaszok nyelvén, tudja őket motiválni. Részt vett a kétszintű érettségi kidolgozásában, társszerzője és lektora érettségire felkészítő tankönyvnek és feladatgyűjteménynek.

 

 

 

 

dr. Kiss Géza matematikatanár, Budapest

20 éven át szülővárosában, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban, majd 2004-től a budapesti Apáczai Gimnáziumban tanított. 2009 óta a Fazekas Mihály Gimnázium tanára, 2010-től vezetőtanára. Elhivatott személyisége páratlanul ösztönzően hat a matematikát megismerni és felfedezni vágyó gyerekekre, a sokszor elzárkózó tehetségekben kialakítja az egészséges versenyszellemet és a versenytársak tiszteletét. Diákjai az OKTV-n és a legrangosabb országos matematika versenyeken évről évre a legjobbak között végeznek.

 

 

 

 

Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanár, Pécs

Közel 30 éve elkötelezetten, szeretettel tanít a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, 2010-óta pedig a Pécsi Művészeti Gimnáziumban és Szakközépiskolában is. Volt növendékei számtalan dobogós helyezést, kiemelt nívódíjat nyertek az országos és nemzetközi zongoraversenyeken. Balogh Ádám tanítványa 2011-től a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Előképző Tagozatának hallgatója. A tanárnő módszertani előadásokat tart, konferenciákon szerepel, zenei rendezvényeket szervez. Zenepedagógusi munkáját számos országos kitüntetéssel ismerték el.

 

 

 

 

 

MOL Tehetséggondozásért Díj, sport

 

 

Halla Péter vívóedző, Budapest

1975 óta foglalkozik utánpótlás neveléssel, 2003 óta a Vasas edzője. Az egyesület párbajtőr szakágának vezetése mellett a budapesti Bocskai István Általános Iskolában tart tantervben szereplő vívóórákat, megszerettetve így gyerekek százaival a sportot. Tanítványai a korosztályos világversenyeken rendre dobogós helyezéseket érnek el, az egyesület mára az egyik legeredményesebb utánpótlás nevelő bázissá vált. Gyermekszeretete, céltudatossága vezet eredményre, fontosnak tartja a kölcsönös tiszteletet és a partnerséget.

 

 

 

 

Herpai József sakkedző, Szeged

Több mint 25 éve tanít matematikát és sakkot a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában. Ez idő alatt rengeteg gyermekkel ismertette meg a sakkot, közülük sokan kiemelkedő eredményeket értek el hazai és nemzetközi szinten. Ő volt első edzője Lékó Péter nagymesternek, a jelenlegi legjobb magyar sakkozónak, valamint Papp Petra női nagymesternek, sakkolimpikonnak. Tanítványai az országos csapat és egyéni bajnokságokon évről-évre dobogón állnak. A sakk iránti elkötelezettségét a tanítás és a gyermekek iránt érzett önzetlen szeretet motiválja.

 

 

 

 

Horváth Árpád kézilabdaedző, Tatabánya

A tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola testnevelő tanára, 33 éve ismerteti és szeretteti meg a diákokkal a kézilabdázást, és nevel ki tehetséges utánpótlást a Grundfos Tatabánya KC számára. Csapatai diákolimpiákon 24 alkalommal jutottak az országos döntőbe, az országos kézilabda utánpótlás bajnokságokon számos alkalommal végeztek dobogós helyen. Az iskola két alkalommal nyerte el "Az ország legjobb utánpótlás nevelést folytató iskolája" címet, sok serdülő, ifjúsági és felnőtt válogatott kezdett nála sportolni.

 

 

 

 

Király István kick-boksz edző, Budapest

A magyar felnőtt és az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya, VI. danos nagymester, a a Halker-KirályTeam Kick-box Akadémiának alapítója és vezetőedzője. Az Akadémiát 8. éve a világ legeredményesebb kick-boksz klubcsapataként tartják számon, közel 200 növendékük között 10 felnőtt és 27 utánpótlás világbajnok edz. Nagy figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalokra, Sportintegrációs Programjának keretében kiváló roma sportolói mentorként segítik fiatalabb társaikat. Ő karolta fel többek között a háromszoros világbajnok Veres Richárdot, aki Londonban futhatott az olimpiai lánggal.

 

 

 

 

Ismerkedjen meg 2011. évi díjazottainkkal!

Ismerkedjen meg 2010. évi díjazottainkkal!

Ismerkedjen meg 2009. évi díjazottainkkal!

Ismerkedjen meg 2008. évi díjazottainkkal!

Ismerkedjen meg 2007. évi díjazottainkkal!