Tehetségtámogató program, Sport
A program fiatal sportolók fejlődését segíti. Gyakran előfordul, hogy kiemelkedő eredményeket elért tehetséges fiatalok számára családjuk, egyesületük nem tudja biztosítani a szükséges feltételeket. Pedig megérdemlik, hiszen kitartásukkal, akaraterejükkel a felnőttek elismerését is kivívják. Ki tudja melyikükből lesz Európa-, világ- vagy olimpiai bajnok a későbbiekben? 2010-ben is meghirdettük a pályázatot azoknak a 10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolás diákoknak, akik jó eredményeket értek már el egy sportágban országos vagy nemzetközi versenyeken, de továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázatokat eszközvásárlásra és útiköltség-támogatásra lehetett benyújtani. A pályázatokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg. Az értékelésénél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot vettük figyelembe. Az eredményről minden pályázót értesítünk. 2010-ben összesen 128 sportolót tudott az alapítvány kuratóriuma támogatásban részesíteni összesen több mint 25 millió forint értékben. A támogatottak között olyan tehetséges fiatalok szerepelnek mint Földházi Zsófia háromszoros ifjúsági világbajnok és négyszeres ifjúsági Európa-bajnok öttusázó, Gregor László atléta és Péch Fanni vitorlázó, korosztályos országos bajnokok. Ismerkedjen meg néhány támogatottunkkal! Letölthető dokumentumok: Támogatott pályázók 2010 Támogatott pályázók 2009 Támogatott pályázók 2008 Támogatott pályázók 2007 Támogatott pályázók 2006 Elszámoláshoz szükséges nyomtatványok: Beszámoló űrlap 2010 Útvonal nyilvántartás 2010 (útiköltség támogatás elszámolásához) Tájékoztató elszámoláshoz 2010 |