2010.06.04. Közös zenével nyílt ki az Aranykapu Neves művészek közreműködésével, teltházas jótékonysági koncerttel zárta éves munkáját az Aranykapu Alapítvány. Az értelmi sérült gyerekeknek többek között zeneterápiás foglalkozásokat szerveznek, amelyek javítják a gyerekek kommunikációs készségeit és segítenek érzelmeik kifejezésében. A két és fél órás, végig élvezetes, sokszínű zenei est bemutatta, hogyan lehet a sérült gyerekekkel zenélni, mit jelent sérültek és épek találkozása és milyen nagyszerű produkciók születhetnek a közös előadás során. A jótékonysági est pedig valóban szép példája volt az összefogásnak, hiszen mindenki adottságainak és képességeinek legjavát adta, hogy ez, a sérült gyerekek számára meghatározó élményt nyújtó produkció létrejöhessen. Az estet szervező Aranykapu Alapítvány immár 10 éve jár élen a sérült gyerekek integrációjának elősegítésében. Gyerekcsoportjaik gyakran lépnek fel fesztiválokon és rendezvényeken, ezáltal ismertetve meg egyre több emberrel, hogy a gyerekek csodálatos élménnyel gazdagíthatják mindenki életét, aki odafigyeléssel fordul feléjük. A gyerekekkel foglalkozó és őket felkészítő gyógypedagógusok a koncerten nagy-nagy szeretettel beszéltek tanítványaikról, és másokat is arra biztattak, hogy fogadják el őket és lássák meg bennük a szeretet-igényt, de egyben a képességet is, hogy sokat tudnak adni. Szabó Sipos Máté karmester egész évben részt vett az intézményben folyó zeneterápiás munkában. Elkötelezett munkája és kreativitása az estén egy, az Egri Szimfonikus Zenekar és a gyerekek által előadott közös zeneművön keresztül igazi művészi élményhez juttatta a közönséget; sokan meghatottan könnyezték meg az előadást. (A karmesterrel a közös alkotófolyamatról készült interjút itt olvashatja.) A koncert során Németh Mónika, Zám Andrea, Gerendás Péter, Hüse Csaba, Fehér István, a Farkas Banda, valamint a Virgoncok a Világ Virága Művészeti Iskola és a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium néptánccsoportja is színpadra állt, hogy színvonalas előadással, és az integráció jegyében közösen előadott darabokkal tegyék emlékezetessé az estét nemcsak a nézők, de a programban résztvevő gyerekek számára is. Az intézményben folyó egész éves zeneterápiás programot a MOL Gyermekgyógyító program támogatta. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen komoly eredményt hozó, meghatározó élményt nyújtó programhoz hozzá tudtunk járulni - mondta el a koncertet követően Gáborné Haáz Andrea, a programot kezelő Új Európa Alapítvány vezetője. Az este főszereplői pedig maguk a gyerekek voltak, akik szemmel láthatóan végtelenül élvezték a fellépést. Az alapítvány munkájának eredményét jól példázza, hogy a gyerekek a közel 2 és fél órás programtól és az azt megelőző próbáktól nem elfáradva, végig koncentrálva tudtak színpadon lenni saját maguk és a közönség örömére. A különleges koncert pillanataiba és az alapítvány évközi foglalkozásaiba az itt nyerhetnek betekintést. A HEOL képei a koncertről. |