2018. január 24.

Tóth Ivett ott lesz a februári téli olimpián

A moszkvai EB-n eldőlt, hogy a MOL Tehetségtámogató Program 19 éves műkorcsolyázója, aki korábban az ország első kvótáját szerezte meg a 2018-as téli olimpiára, indulhat is a pjongcsangi játékokon. Rövidpályás gyorskorcsolyában Jászapáti Petra és Kónya Zsófia támogatottak utazhatnak Dél-Koreába.

"Sosem izgultam még annyira, mint most - nyilatkozott a magyar szövetség Facebook-oldalán Tóth Ivett. - A rövidprogram nem sikerült olyan jól, így nem kerültem a legjobbak közé a kűrre, ráadásul még utolsóként is futottam a saját csoportomban, amit egyáltalán nem szeretek. De attól vagyok élsportoló, hogy tudom, mi a dolgom: kihúztam a sorszámot, azután mentem és tettem, amit kellett. Örülök, hogy a kűrben az első három ugrásom nagyjából rendben volt, ha a könnyebb triplákat is lehozom, jobb lehetett volna a pontszám."

Hozzátette: most, hogy befejezte az Eb-t, elkezdhet kicsit azon gondolkozni, hogy tényleg ő megy az olimpiára.

Tóth Ivett tavaly a világbajnokságon elért 20. helyével szerzett olimpiai kvótát Magyarország számára. A mostani kontinensviadal válogató volt Medgyesi Fruzsina és közte, s bár mindketten egyszer-egyszer estek a rövidprogram során, Tóth 15. helyével szerepelhetett a kűrben, Medgyesi pedig 28. lett, így ő nem. Ezzel egyben eldőlt, hogy Tóth Ivett utazik majd az olimpiára.

Rövidpályás gyorskorcsolyában biztos volt, hogy a nőknél Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia, míg a férfiaknál Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor utazhat a dél-koreai játékokra. Utóbbi váltó ötödik helyét a szakmai stáb javaslatára Oláh Bence kapta Varnyú Alexszel szemben.

Tóth Ivettet és Jászapáti Petrát 2013-tól a MOL Tehetségtámogató Program segíti felkészülésében, Kónya Zsófia és Knoch Viktor korábbi támogatottak.

További cikkeink