A HÓNAP EMBERE

Széles spektrum a gyermekdaganatok hazai ellátásában: a tumorgenetikától az élményterápiáig

 

 

Egyed Bálint már kiskora óta a természettudományok iránt érdeklődik, fő területe a biológia, kémia és fizika. A tumorbiológiát egy klinikai onkológus főorvos szerettette meg vele. 2014-ben kezdte el a medikusképzést a Semmelweis Egyetemen, ahol azóta főként onko-hematológiával foglalkozik. Munkája során a gyermekkori rosszindulatú daganatos kórképek kezelésének személyre szabásán dolgozik. Tanulmányait a MOL Tehetségtámogató Program segíti.

 

 

Több korábbi interjúdban is hangsúlyoztad már, hogy itthon szeretnél majd praktizálni. Ennek van valami különösebb oka?

 

Régről tudjuk, egy nemzet hatalmát jócskán meghatározza a benne élő tudományos emberfő mennyisége. Jó volna, ha a kezdő orvosok közül többen gondolkodnának így, bár ebben az utóbbi években javuló tendencia látszik. Nálam az egyik fő ok a hazaszeretet. Mindig is szerettem ebben az országban élni és a magyar emberekkel beszélgetni, szeretem a kultúránkat, a gasztronómiánkat és minden természeti dolgot, ami itthon megadatott. Földrajzilag nagyon jó helyen van a hazánk, sok szép és érdekes hely tömörül kis térségen belül, és mindezeket kis erőfeszítéssel elérhetjük. Nekem ez egy élhető ország, amit azok a szakmai szempontok csak megerősítenek, hogy itthon számos valóban világszínvonalú klinika működik.

 

Nemcsak az általános és középiskolai versenyeredményeid mutatták, hogy jó vagy abban, amit csinálsz, hanem az is, hogy már fiatalon a legnagyobb intézetekben kutattál.

 

Engem mindig is a kísérletalapú természettudományok izgattak, gyorsan eldőlt, hogy ez való nekem. Dolgoztam már korábban a Magyar Tudományos Akadémia több intézetében, ahol eleinte kémiával foglalkoztam. Majd a neurobiológi területén jeleskedő Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézethez kerültem, ami az agykutatás magyar fellegvára. Itt hamar kiderült, hogy sokkal inkább a klinikumorientált munka való nekem, talán leginkább a medicina transzlációs ága, ami a kémcsőben és a Petri-csészében kimutatott biológiai felismeréseket próbálja a gyakorlatba ültetni a betegek számára. Az egyetemi évek elején kapcsolódtam be Dr. Kovács Gábor irányításával annak a gyermek onko-hematológiai kutatócsoportnak a munkájába, ami a genetikai eltérések szerepét vizsgálja bizonyos rosszindulatú vérképzőszervi betegségeknek és a daganatterápia mellékhatásainak a kialakulásában. Olyan genetikai elemeket keresünk, amelyek befolyásolhatják a daganatsejtek működését.

 

Mit érdemes egyáltalán vizsgálni ezeknél a súlyos gyerekkori megbetegedéseknél?

 

Alapvetően a daganatok kialakulása genetikai hajlamra és együttesen fennálló környezeti tényezőkre vezethető vissza. Gyerekeknél – akik még nem elhízottak, dohányosok, nem fogyasztották még egy életen át egészségtelen ételeket – sokkal inkább a genetika kerül előtérbe, vagyis a megbetegedésre való hajlam. Így a gyermektumorok molekuláris vizsgálata, a normálistól való eltérések feltérképezése információk egész hadával szolgálhat a daganatképződés sejtszintű folyamatairól. A gyermek onko-hematológia a medicina speciális ága, mert ezek a betegségek tulajdonképpen nagyon ritkák. Azt talán sokan nem is tudják olyan sokan, hogy a helyzet - a téma nehézsége ellenére - bíiztató, mert ezeknél a gyerekeknél bizonyos daganattípusokat sokkal jobban lehet gyógyítani, mint a felnőtteknél.

 

Ez a jobb gyógyíthatóság annak köszönhető, hogy még kevés környezeti hatás érte őket?

 

Részben igen. A gyermekdaganatok genetikája sokszor jól körvonalazható. Ez előny, mert kihasználható: a specifikusan tumorsejtre jellemző géneltérések gyógyszeresen támadhatók, és ez ma már a klinikai gyakorlat része. Ezt hívják molekuláris targetterápiának. Ezen kívül a felnőtteknél jóval nagyobb dózisban viselik el a klasszikus kemoterápiát, szervezetük jobb regenerációs státuszban van. Sok szempontból tehát könnyebb velük bánni, és jobb kezelési alternatíváik vannak, mint a felnőtteknek. Példaként vegyük az akut limfoid leukémiát, ami a leggyakoribb gyermekkori rosszindulatú daganatos megbetegedés. A vérképzőrendszer egészét érinti, a teljes szervezetben szétszóródik a vérkeringés útján. A jó hír, hogy a gyógyíthatósága ma már 80-90%.

 

Egy kisgyerek egyáltalán érti, hogy mi történik vele ilyenkor?

 

A gyerekek 3-4 évesen vagy akár 8 évesen még általában nem úgy viszonyulnak a kezelésrehez és magához a betegséghez, mint a felnőttek. Ők még nem tudják, hogy ami velük történik, az nem normális. Nincs ott nekik az az előzetes információ a megbetegedésekről, mint a felnőtteknek, akik már sokat hallottak róluk és - természetes módon - félnek a legrosszabbtól. A gyerekek néha egészen természetesnek gondolják a történéseket, mosolyogva viselik sorsukat és ez tulajdonképpen segít a gyógyulásban.

 

Vagyis a daganatos gyerek ebből a szempontból jobb beteg?

 

Igen, sokkal jobb beteg, nagyobb a lélekjelenléte. Hihetetlen az az akarás és kitartás, ami bennük van. Általában a hozzátartozók, vagyis a szülők reagálnak rosszabbul. De a gyermekonkológia tényleg sok beteget meg tud gyógyítani, akkor is, ha ez minden esetben egy heroikus harc. Az orvosok tudják, hogy hogyan kell ezekhez a gyerekekhez szólni, és a gyerekek akarnak is tudni a betegségükről. Szerintem a gyermekgyógyászat egyik legszebb oldala, hogy a betegeket valóban, olykor szinte testi és lelki nyomok nélkül meg lehet gyógyítani.

 

Az ilyen különösen nehéz esetekben a lelkiállapotnak van mérhető hatása a gyógyulás során?

Nagyon is van, ez életeket is befolyásolhat. A pszichoneuroimmunológia, ami ezzel foglalkozik, azt mondja, hogy a pszichés státuszunk képes befolyásolni az immunológiai státuszunkat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha pozitívak és nyugodtak maradunk, akkor az biztosan kigyógyít minket a rákból, hanem azt, hogy például a kemoterápia okozta fertőzésekkel erősebben tud megküzdeni a szervezet. Ebben pedig sokat segíthetnek a gyógyulóknak szervezett művészet- és élményterápiák. Sok rosszindulatú daganatos gyerekkori megbetegedésnél nem a kezelés és a túlélés a fő probléma, hanem az, hogy ezeket a gyerekeket hogyan tudjuk visszavinni a társadalmi szerepkörükbe, a normális pszichés fejlődés útjára.

 

Hol tart ma az orvostudomány, vajon van remény arra, hogy a daganatkérdés egyszer megoldódjon?

 

Folyamatos és gyors a fejlődés, nemcsak új szerek, de egészen újszerű kezelési megközelítések állnak elő a daganatgyógyászatban. Amit ezek közül leginkább érdemes kiemelni, az szerintem az immunmechanizmusokon alapuló tumorellenes terápia, az ún. immunonkológia. Több daganatféleségben alkalmaznak olyan szereket, amik a beteg saját immunrendszerét késztetik a tumorsejtek erősebb pusztítására az ezt korlátozó folyamatok csendesítésével. Tulajdonképpen a természet is ezt az elvet alkalmazza az általános tumorellenes védekezésben, leküzdve ezzel az egészséges egyénben is megjelenő kóros genetikai profilú sejteket. Ezen felül indokolt esetben nem vérképzőszervi tumoros megbetegedésben is végezhetnek csontvelői őssejttranszplantációt, és a betegben így megjelenő új immunrendszer komoly gátat szabhat a daganat növekedésének. Mindezek a klinikumban alkalmazott eljárások az immunrendszer igen jelentős szerepét bizonyítják a tumorellenes védekezésben. Az immunonkológia adta új lehetőségek gyakorlatba ültetésében a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat élen jár.

Fontos azonban mindig szem előtt tartani, hogy a daganat nem egyetlen betegség, hanem egy igen széles spektrum. Szinte minden daganatsejt eltér egymástól valamiben, és egy adott beteg daganata idővel változik, újabb genetikai rendellenességeket halmoz fel. Ez az, amit nehéz gyógyszeresen támadni.

 

A genetika hogyan tud segíteni a daganatos gyermekek ellátásában?

 

A farmakogenetika itt a kemoterápia súlyos, késői mellékhatásainak megelőzéséről szól. A számos sejtméreggel kezelt gyerekek ugyanis gyógyulásuk után évekkel könnyebben fognak elhízni, könnyebben alakul ki náluk pajzsmirigybetegség vagy diabétesz, rosszabb állapotú lesz a csontrendszerük. De szerencsére ma már azt is tudjuk, hogy az egyes betegek génállománya között vannak olyan apró különbségek, csupán egy-egy betűnyi eltérés, amik szintén befolyásolni tudnak bizonyos gyógyszeres kezelésekre adott válaszokat. Így a kemoterápia mellékhatásai ellen is jobban tudunk védekezni azzal, ha például egy a szívelégtelenségre hajlamosabb páciensnél nem azt a szert adjuk neki, ami később előhozza a szívbetegséget, hanem megelőzve ezt egy másik kemoterápiás szert alkalmazunk. Genetikai vizsgálatok a daganat állapotáról, aktivitásáról is felvilágosítást adhatnak. Egyes tumoreredetű genetikai elemek megjelenhetnek a keringő vérben. Ez alapján becsülhetjük például bizonyos szervrendszerek leukémiás érintettségének mértékét vagy akár a tumorsejtek gyógyszerérzékenységére is következtethetünk egy egyszerű vérvétel után.

 

Mondhatjuk tehát azt, hogy egy daganatos megbetegedésnél nemcsak a kórházban töltött idő és kezelés a döntő, hanem fontos szerepet játszanak a hosszú távú felépülésben a kiegészítő kezelések és kutatások is?

Igen, mert a páciens – legyen az gyerek vagy felnőtt – aktív pszichés és életmódbeli részvétele, valamint a gyógyulásról való folyamatban gondolkodás meghatározó tud lenni abban, hogy később ezek a betegek is egészséges, boldog életet élhessenek.