2012.1.27

Liszt megér egy estet!

Orgona- és zongoraestet ad Konyicska Renáta és Király Csaba január 30-án Budapesten, a Nádor Teremben (Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.). A zenetörténet számtalan korszakát megidéző hangversenyen Bach, Schubert, Schumann és Liszt műveit hallhatjuk.

Konyicska RenátaA zongoraműveket az ifjú, ám annál tehetségesebb Konyicska Renáta Krisztina (20) előadásában élvezhetjük, aki fiatal kora ellenére már több nemzetközi zenei elismeréssel rendelkezik, így például a 2006-os évben elnyerte a Smetana Nemzetközi Zongoraverseny első díját. A MOL Tehetségtámogató Program évek óta segíti Renáta zenei pályafutását: 2009-ben saját zongora vásárlásához nyert el támogatást, míg 2010-ben és 2011-ben a nemzetközi zongoraversenyek utazási költségeihez járult hozzá az Új Európa Alapítvány.

A hangversenyen fellép továbbá Király Csaba orgonaművész, aki Johann Sebastian Bach és Liszt Ferenc orgonaműveiből állította össze programját. A számtalan más zenei cím mellett Liszt-díjjal is jutalmazott előadóművész az orgonán igazán meghitt hangulatot tud varázsolni. Előadásaiban a klasszikus zene közelebb kerül az emberekhez, zenéjével olyan hangokat szólaltat meg, melyeket a hallgatóság mindig örömmel fogad. Muzsikáját fenséges erő és ünnepi elegancia jellemzi.

Mindkét fellépő művész elkötelezett támogatója a minden évben megrendezésre kerülő Esztergomi Liszt-hétnek, így a fellépésükért járó tiszteletdíj teljes összegét e nemes produkció fennmaradására ajánlották fel.

Időpont: 2012. január 30. (hétfő) 19:30

Helyszín: Nádor Terem, Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.

Jegyárak: 1500, 3000 Ft

Liszt megér egy estet

További cikkeink