2017. június 19.

Ismét erős hétvége a szegedi vizeken

Női K-1 200 méteren Lucz Dóra, a csapathajó szempontjából is fontos férfi K-1 500 méteren Kopasz Bálint volt a leggyorsabb a kajak-kenusok Szegeden rendezett első Európa- és világbajnoki válogatóján. Takács Tamara három aranyával a válogató legeredményesebb versenyzője lett.

2017-ben eddig az újpestiek fiataljáról, Lucz Dóráról a MOL Tehetségtámogató Program tagjáról szól a K-1 200 méter, a Világkupán és most, az első válogatóversenyen is Almási Nándor tanítványa gyűjtötte be az első helyet. Pedig a rajtja ismét nem volt tökéletes, sőt, a hullámzó Maty-éren meg is billent egy kicsit, mégis fölényesen tudta maga mögé utasítani a négyszeres világbajnok Vad Ninettát, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinát a versenyben.

„A rajt nem sikerült, hogy a szél vagy éppen más miatt, azt nem tudom, majd kielemezzük – mondta a szövetség honlapjának Lucz Dóra. – Ami fontos, hogy győzni tudtam egy ilyen kemény mezőnyben. Jó lett volna, ha emellé egy jó pályát is tudok menni, de a lényeg, hogy az Európa-bajnokságon én vihetem el a kétszáz egyest.”

Lucz Dóra a K-1 500 méteren megszerzett második helye miatt a női négyes indulásra is pályázhatna, bár nem biztos, hogy a plovdivi Európa-bajnokság időrendje miatt (alig egy óra van a két szám között) belefér a duplázás.

Ahogyan – szintén az időrend miatt – Kopasz Bálint sem tud rajtolni a férfi négyesben. Az algyőiek fiatalja, a MOL Tehetségtámogató Klasszis Program tagja K-1 500 méteren ismét „zsebre rakta” a férfi kajakos mezőnyt – óriási hátszélben 1:36.027-et, minden idők negyedik legjobb idejét lapátolva. A második helyen a győri Mozgi Milán, a harmadikon a Tótka Sándorral párosban győztes Nádas Bence zárt.

„Az Európa-bajnokságon szeretnék ötszáz és ezer egyest indulni, a későbbiekben pedig jó lenne ott lenni az ötszáz négyesben is, ezért nyomom meg ezt a számot, ezért indulok el” – mondta Kopasz Bálint, aki egyre többször mutatja, hogy az állóképessége mellett a robbanékonyságára sem lehet panasz.

Férfi C-2 200 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám könnyedén győzött, pedig ez a finálé volt a második összetérdelésük. C-1 500 méteren pedig ők osztozkodtak meg az első két helyen, Fekete győzött, Hajdu a második lett.

Női K-1 1000 méteren a harmadik aranyérmét ünnepelhette ezen a hétvégén Takács Tamara. A szám Európa-bajnoki ezüstérmese Bodonyi Dórát és Fazekas-Zur Krisztinát utasította maga mögé.

Lucz Dórát és Kopasz Bálintot a MOL Tehetségtámogató Klasszis Program segíti felkészülésében. Takács Tamara, Tótka Sándor és Hajdu Jonatán a MOL Tehetségtámogató Program korábbi támogatottjai.

További cikkeink