2011. március 31.
Pszichodráma foglalkozások az Aszódi Javítóintézetben
Az intézetben már negyedik éve működik pszichodráma csoport, idén a MOL Gyermekgyógyító Program pályázata támogatja a foglalkozások megvalósítását. A programokat a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület szakemberei, Drinóczky Viktória és Hegyi Nóra szervezik.
Gyógyító pszichodráma
A csoportos pszichodráma foglalkozások lényege, hogy a résztvevők szimbolikus játékokat, történeteket találnak ki, amelyeket aztán az állandó és az improvizatív részekkel újra és újra eljátszanak. A negatív énképű, bűnelkövető környezetből érkező fiatalok az új csoportos helyzeteknek köszönhetően felfedezhetik saját nagyszerűségüket, kreativitásukat, és átélhetik, hogy a közösség nem minősíti, vádolja, vagy éppen veszélyezteti, hanem segíti őket.
"A javítóintézetbe került fiatalok egyik alapvető problémája az agressziójuk kezelése. A pszichodráma segítségével lehetőség van arra, hogy indulataik azonnali kiélését egyrészt megtanulják késleltetni, hogy az agresszió mellett más módokat is találjanak érzelmeik kifejezésére - kreatív, új megoldások születhessenek egy-egy konflikushelyzetben" - tudtuk meg a foglalkozások egyik vezetőjétől, Drinóczky Viktóriától.
A játékos találkozók természetesen komoly szabályok mentén zajlanak - a csoport teljesen zárt, a tagok önkéntesen léphetnek be, a belépéssel viszont teljes titoktartási kötelezettséget vállalnak. Ez a bizalmi légkör az, ami igazán gyógyító hatású, hiszen felszínre kerülhetnek a fiatalok lelki sérülései. A fiúknak alkalmuk nyílik feldolgozni szorongásaikat, azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el, és azokat a helyzeteket, amelyeknek az áldozataikká váltak.
A 15-18 éves fiatalemberek első ránézésre már felnőttek, pszichológusaik azonban nem győzték hangsúlyozni, hogy a vagány külső mögött mindig gyermeki lélek lakozik. A fiúk kinti kortársaikhoz hasonlóan vágynak az elfogadásra, a biztonságra és a szeretetre, a felszabadult játékra és a barátokra. Nagy jelentősége van annak, hogy a csoportban - a társaikban és a pszichológusok személyében olyan bizalmasokra találnak, akikkel megoszthatják szorongásaikat, félelmeiket. A felnőtt támogatók jelenléte azért is különösen értékes, mivel a fiatalok több mint fele nevelőotthonból került az intézetbe, és saját családjukkal, szüleikkel nem alakult ki a bizalmi kapcsolat.
Olvassák el az Aszódi Hírhatár tudósítását > http://www.aszodi-hirhatar.hu/hirek/pszichodrama-szakmai-nap-az-aszodi-javitointezetben
