Támogatásai segítségével arra törekszik, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozzanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és a humánusabb környezet kialakításához. Teszi ezt elsősorban abban az új európai környezetben, amely a társadalom és a gazdasági minden szereplőjét - korhatár nélkül - komoly kihívások elé állítja.

Az Új Európa Alapítványt a MOL hozta létre 2006-ban, ezzel a lépéssel is megerősítve, hogy társadalmi felelősségvállalását komolyan veszi.
Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek és a gyermekegészségügy támogatására a MOL Tehetségtámogató Program és MOL Gyermekgyógyító Program keretében.

A kurátorok között olyan szakembereket találunk, akik a kultúra, a tudomány, a sport, a civil szerveződések és a tömegtájékoztatás területén az elmúlt időben széles körben is elismert tevékenységet fejtettek ki, ezért az alapítvány méltán számíthat szakértelmükre.

Az alapítvány közhasznú szervezetként dolgozik, jelenlegi működési területe Magyarország, de az elképzelések szerint a jövőben tevékenységét kiterjeszti a régió azon országaira is, ahol a MOL-csoport tagjai jelen vannak.

Székhely: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 19330381-1-43
Bankszámlaszám: 13700016 - 04560018